Benifuki, a japán fekete

Zöld teából fekete - a kör négyszögesítése

A japán tea elsősorban és túlnyomórészt zöld, de ez nem mindig volt így, sőt Japán ígéretes fekete tea hatalomnak számított. Mindez egybeesett Japán nyugati típusú modernizációjával. A XIX. század második felétől felismerve a lehetőségeket és csatlakozva az általános trendekhez, hivatalos fejlesztési céllá vált, hogy a japán tea lehetőségeit kihasználva elsősorban az európai, amerikai piacra termelő tea ipart hozzanak létre. Ez a tea természetesen zöld volt és sencha, mi más? A japán tea termelése és kutúrája már a XVII. századtól kezdve szétvált: a hagyományos társadalmi hierarchiát a leginkább megtestesítő matchára és a japán teaszertartásra, illetve a modernebb, szabadabb, az irodalmárok és nők által is imádott leveles teára, a senchára. A modernizáció fájdalmas folyamatában aztán a nők majd elfoglalják, sőt megmentik a matchát, míg a sencha a tömegek napi betevőjévé válik. Az átalakítás során annak ellenére, hogy 1868-ban már 6000 tonna teát exportáltak az Egyesült Államokba, világossá vált, hogy a japán leveles zöld tea szűkebb érdeklődésre tarthat számot a nyugati piacokon ezért a nagyratörő tea tervek irányváltásával a fekete tea  wakoucha (和紅茶) termelés kiépítése és fejlesztése vált elsődleges céllá. Ez volt akkor minden teatermelésre jó adottságokkal rendelkező ország, terület álma. Csakhogy nem akadt senki aki akárcsak ízlelt volna fekete teát, nem is beszélve a termesztés és a feldolgozás részleteiről. Elterjedt nézet volt, hogy a fekete tea egy a zöld teát adó növénytől eltérő növény feldolgozásából származik. Az első, kísérleti jellegű feketet teát két importált kínai technikus segítéségével1874-ben gyártották Kumamotóban, nem túl meggyőző eredménnyel. A Meiji kormányzat 1876-77-ben csakúgy mint az angolok annak idején Robert Fortune-t, egy technikust, Tada Motokichit küldött Kínába.

Tada Motokichi

Fiatalemberként Motokichi még a régi rendszerben nevelkedve Chibában az egyik utolsó ún. Hokushin Ittō-ryū stílusú kardművészet tagjává vált, ebben a minőségében a shógun határőrizetre is kirendelte. 1868-ban a feudális rendszer egyik utolsó gesztusaként földet kapott Shizuokában, ahol tea termesztéssel kezdett foglalkozni, és hamar nagy lelkesedést és szakértelmet is mutatott. Kínai útja során két tolmáccsal Jiangxi és Hubei tartományban járt és ismerkedett a fekete tea gyártás részleteivel. Egy évvel később egy technikus segítségével eljutott Assamba, ahol az ortodox fekete tea készítés módszereit tanulta meg. A termelésben használt gépekről vázlatokat készített és tea magvakat is vitt magával haza.

Az indiai utat még egy kínai követte, ezúttal Guangdong, Fujian, és Zhejiang tartományba és csak 1877-ben tért végleg haza és először Kōchi prefektúrában kezdte el lerakni a japán fekete tea alapjait. Az ott készített fekete teát a britek közepes minőségűnek ítélték, de mindenképpen jobbnak, mint a kínai feketéket. Ez valószínűleg az Assamban használt erősebb teát adó fajtáknak és természetesen a javíthatatlan brit ízlésnek volt köszönhető.

Motokichi ettől kezdve utazó tea tanítóvá és hittérítővé vált, Japán csakhamar 150 tonna fekete tea termelésével büszkélkedhetett, ami a nulláról indulva jónak mondható, de ipari, export szinten elhanyagolható.

Érdemes megjegyezni, hogy tevékenysége a tea termelés általános modernizációjára is kiterjedt és egyik tanítványa Sugiyama Hikosaburō fejlesztette ki a ma szinte egyeduralkodó Yabukita fajtát.

A Japánba hozott assami magokból nevelt teákat helyi fajtákkal keresztezték, így jött létre egy sor fekete tea fajta, amelyek közül kiemelkedett a Benihomare, amit az 1953-ban létrehozott japán fajta listában elsőként regisztráltak. (Az első tizenöt fajtából öt fekete teát adó fajta volt)

A fekete tea termelését adminisztratív eszközökkel igyekeztek fenntartani; így például a korabeli tea importőröket kötelezték, hogy az importált fekete tea mennyiségével megegyező tételt rendeljenek hazai piacról is. Minden ilyen próbálkozás hiábavalónak bizonyult, a kormányzat a hetvenes évektől elengedte a fekete tea nagyhatalomhoz fűzött álmokat. A fejlesztés helyi keretek közöttt folytatódott, az utolsó regisztrált fekete tea a Benihikari volt 1969-ben, majd hosszú csend után a Benifûki 1993-ban. A Benifûki fajta a már említett Benihomare és a darjeelingi eredetű Maku-Cd86 keresztezéséből született 1965-ben a Makurazaki kísérleti állomáson Kagoshimában.

Napi másfél gramm kétszer

Ekkor még nem indult el a japán fekete tea felemelkedése, aminek (akárcsak a japán oolongnak) napjainkban lehetünk tanúi. Hamar kiderült ugyanakkor, hogy a Benifûki fajta különösen gazdag a katechinek egy fajtájában, az ún metil katechinben, aminek jótékony hatása lehet az allergiák kezelésében. Mindazonáltal az allegia ellenes Benifûkit csakhamar zöld teaként, vagy még inkább őrölt zöld tea porként kezdték alkalmazni azzal a javallattal, hogy az allergiára érzékenyek tél végétől kezdjék fogyasztani. Tulajdonképpen ez az első modern tea, amitt kifejezetten egészségvédő céllal, természetes hatóanyagú szerként fogyasztásra ajánlanak és alkalmaznak.

Az allergia lényegében egy autoimmun válasz. Bár maga a pollen vagy állati szőr önmagában ártalmatlan lenne, a szervezet mégis agresszív behatolóként értelmezi és el akarja pusztítani.

Amikor egy allergénnel találkozunk, (tehát olyan anyaggal, ami allergiát okoz), erre a célra kifejleszett hadsereget, antitesteket vet ba a szervezetünk. Sokféle antitest létezik, de az egyik az allergiás reakciókért felelős antitest az IgE. Amikor a legközelebbi alkalommal megjelenik az allergén a masztocita sejteken lovagoló IgE antitestek támadót fújnak és különféle kémiai anyagok, többek között a hisztamin termelését serkentik. A felszabaduló nagy mennyiségű hisztamin eredményeképpen allergiás tünetek alakulnak ki (viszketés, nehézlégzés, és egyéb felső légúti panaszok). A tartós kitettség aztán súlyosabb következményekkel járva érzékenyebb tüdőt, allergiás asztmát stb. okozhat.

Metilált katechinek

Az O-methylált katechinek, az epigallokatechin-3-O-(3-O-methyl) gallát ( EGCG”Me) és az epikatechin-3-O-(3-O-methyl) gallát ( ECG3″Me), összefoglalva metilált katechinek allergia ellenes hatása jól dokumentált. Ezt a hatásukat úgy fejtik ki, hogy gátolják a masztociták aktivációját. Az ajánlott adag napi 34 mg metilált katechin teában kb. másfél hónappal a pollen szezon előtt.

A Benifûki fajtát azért fejlesztették, hogy egy aromadúsabb, ízesebb, gazdagabb teát kapjanak. De a teában az aromaképzés szoros összefüggésben van a katechin tartalommal és összetétellel. Így az eredetileg élvezeti célú fejlesztés végül egészségvédő eredményt produkált.

Csak bizonyos fajták nyújtják ezt az összetételt: a Benihomare, Benifuji, és a legmagasabb katechin tartalmú Benifûki. A közönségese zöld tea termesztésre alkalmas fajták, pl. A Yabukita nem rendelkeznek ezzel a képességgel. A fekete tea formájú benifuki metilált katechin tartalma kisebb, mint a zöld benifukié. A legmagasabb tartalom az érett levelekben van, (az első szedés negyedik, a második szedés harmadik leveleiben. Az alacsony hatóanyagtartalmú szárakakat ki kell válogatni a termésből. Az aromadús, gyümölcsös, kajszibarackot és virágokat idéző kész tea koffeintartalma alacsony.

A Benifûki tehát amellett, hogy az újfajta, testes, de mégis puha japán fekete tea ízlés főszereplője és alakítója, az egyik legérdekesebb és legjobban dokumentált egészségvédő tea prototípusa is.

h